Az InstaSpot-csapat legendája!
Ha ezt a szót túlságosan bombasztikusnak gondolná, akkor hogyan nevezné az embert, aki 18 évesen első ázsiaiként megnyerte a junior sakkvilágbajnokságot, majd 19 évesen az első indiai nagymester lett? Ez csak a kezdete volt a rögös útnak, amely Visuvanátan Ánandot a világbajnokság felé vezette. Győzelmével beírta magát a történelemkönyvekbe, az InstaSpot pedig rendkívül büszke, hogy újabb legendával bővült partnerei listája.
A Borussia az egyik legtöbb címet elnyert német focicsapat, amely már többször bebizonyította rajongóinak: a versenyszellem és jó vezetés egyértelműen sikerhez vezet. Kereskedjen úgy, ahogy a profik játszák a játékot: magabiztosan és aktívan. Legyen Önnél a labda, lépjen be a legjobbak közé az InstaSpot-szel!
A törvényhozók a múltheti ülésen negyed százalékkal emelték meg az alapkamatot, így véget vetve a két éve tartó, nulla közeli kamatrátának, és medián-előrejelzés alapján további hat, ezzel egyenértékű emelést terveznek. Powell arra utalt, hogy a május 3-4-i ülésen már a 0,50%-os emelések is szóba jöhetnek.
Powell hétfőn agresszívabb álláspontot foglalt, mint a múltheti Fed-találkozó utáni sajtótájékoztatón, és elmondta, hogy ha az infláció tovább fog emelkedni, az erősebb szigorítás mellett lesz.
A piacok meghallották üzenetét és rögtön reagáltak is: a kincstárjegy-hozamok rögtön emelkedni kezdtek, miután a befektetők arra kezdtek fogadni, hogy a Fed májusban fél százalékos kamatemeléssel fog tovább küzdeni a 40 éve nem látott mértékű infláció ellen.
A Goldman Sachs Group Inc. közgazdászai Jan Hatzius vezetésével szintén hawkish jelzésként fogadták a fentieket és most arra számítanak, hogy a Fed 50 bázisponttal fog emelni májusi és júniusi ülésein, majd az év második felében 4 bázisponttal.
A Goldman szerint májusi és júniusi ülésein a Fed 50 bázisponttal fog emelni.
A Fed vezetője, miután megerősítette és részletezte a múltheti sajtótájékoztatón elmondottak fontos részeit, arról is beszélt, hogy Oroszország Ukrajnában végzett katonai műveletei tovább erősítik az inflációs nyomást az élelmiszer, energiahordozók és más árucikkek árainak növelésével, miközben "eleve túl magas volt az infláció."
"Egyre nagyobb a kockázata az elhúzódó, magas inflációnak, ami a hosszútávú várakozásokat is kedvezőtlenül magas szintekre tolja. Ez is arra ad okot, hogy a bizottság (FOMC) gyorsabban reagáljon, ahogy azt eddig magyaráztam" – nyilatkozta.
*The market analysis posted here is meant to increase your awareness, but not to give instructions to make a trade.
InstaSpot analytical reviews will make you fully aware of market trends! Being an InstaSpot client, you are provided with a large number of free services for efficient trading.