Színész, az UFC 6 bajnoka, egy igazi hős!
Az önerejéből felemelkedett ember. Aki a mi utunkon halad.
Taktarov sikerének titka a folyamatos küzdelem célja eléréséért.
Használja ki tehetségének minden oldalát!
Fedezzen fel új dolgokat, próbálkozzon, akár bukjon el – de sose álljon meg!
InstaSpot. Sikertörténete itt kezdődik!
Az InstaSpot-csapat legendája!
Ha ezt a szót túlságosan bombasztikusnak gondolná, akkor hogyan nevezné az embert, aki 18 évesen első ázsiaiként megnyerte a junior sakkvilágbajnokságot, majd 19 évesen az első indiai nagymester lett? Ez csak a kezdete volt a rögös útnak, amely Visuvanátan Ánandot a világbajnokság felé vezette. Győzelmével beírta magát a történelemkönyvekbe, az InstaSpot pedig rendkívül büszke, hogy újabb legendával bővült partnerei listája.
Az amerikai részvénypiac felpattant. Ugyanakkor a korrekció még nem ért véget. Újra lejjebb mentek az olajárak.
A pénteki meredek esés után hétfőn sikerült fellendülni a fő amerikai indexeknek. A Dow 0,7%-ot, a NASDAQ Kompozit 1,9%-ot, az S&P 500 pedig 1,3%-ot erősödött.
Kedd reggel 2%-ot esett az olaj ára. A Brent nyersolaj 72 $ körül kereskedik. A piaci résztvevők nem szívesen nyitnak long pozíciókat így, hogy pénteken 10 dollárt estek az olajárak. Az amerikai hatóságok megerősítették, hogy ha szükséges, akkor az olajárak emelkedésének megfékezése érdekében készek felszabadítani a stratégiai készletek egy részét.
Valószínűleg jövő szerdán és csütörtökön kerül sor az OPEC találkozójára. Az elemzők szerint az OPEC ragaszkodni fog a korábbi termelési tervhez. Ha így lesz, akkor decemberben még magasabbra emelkedhetnek az olajárak.
A koronavírus negyedik hulláma nem akar csillapodni. Az Egyesült Államokban 70 000 új esetet regisztráltak a hét elején. Ez azt jelenti, hogy Amerikában újabb rekord dőlt meg a fertőzöttek számát tekintve. Európában Németországban és Nagy-Britanniában számoltak be a legtöbb betegről, tegnap 42 000 új esetet regisztráltak. Ami a koronavírus új, omikron-változatát illeti, egyelőre még nincsenek adatok Dél-Afrikából. A vakcinagyártók még vizsgálják, hogy a már meglévő oltóanyagok hatásosak-e az új variánssal szemben.
Az S&P 500 4655-ön kereskedik. Valószínűleg maradni fog a 4620-4680 közötti tartományban.
A dallasi Federal Reserve Bank általános üzleti aktivitási indexe Texas állam feldolgozóiparára vonatkozóan enyhén lecsökkent novemberben, az októberben jegyzett 14,6-os három hónapos csúcsról 11,8-ra esett vissza. A novemberi BMI indexeket szerdán és pénteken fogják közzétenni.
Tegnap visszapattant az amerikai részvénypiac, ezzel megállt a hosszú ideje tartó csökkenés. Ugyanakkor a korrekció még nem fejeződött be. A következő napokban újra esésnek indulhatnak az amerikai részvényindexek. A részvénypiac további iránya a nagy befektetési alapok döntésétől függ majd. Ha folytatják a részvények visszavásárlását, akkor a pénteki esés után új csúcsokra törnek az indexek, így a piac újra növekedésnek indulhat. Akkor fog tisztázódni a helyzet, ha a részvényindexek megközelítik a legutóbbi csúcsokat.
A Betegségellenőrzési és -Megelőzési Központ (CDC) minden 18 év felettinek azt javasolja, hogy adassa be a Covid19 elleni emlékeztető oltást az új omikron változat miatt.
Amerikában továbbra is a növekvő infláció okozza a legnagyobb problémát és a legjelentősebb kockázatot a Fed, a gazdaság és a részvénypiac számára. A Szövetségi Kereskedelmi Bizottság információkat kért be a Walmarttól és az Amazontól a hiányokkal és az ellátási láncok problémáival kapcsolatban, hogy tanulmányozzák az áremelkedés mechanizmusát.
Az amerikai dollárindex 96,06-on kereskedik. Valószínűleg a 95,80 és 96,30 közötti tartományban fog maradni. A részvénypiactól eltérően az amerikai dollár nem vesztett a lendületéből a pénteki esés után. Valószínűleg egy hosszabb konszolidációt, majd egy esetleges újabb esést figyelhetünk meg. Mindemellett a kongresszus december közepén kezdi el megvitatni az amerikai adósságplafon újbóli megemelésének kérdését.
Az USD/CAD pár 1,2780-on kereskedik. Nagy valószínűséggel marad 1,2720 és 1,2830 között. Az amerikai dollár erősödött a kanadai dollárral szemben. Az olajárak újabb esése miatt a pénteki csúcsokon kereskedik a pár.
Konklúzió: általánosságban elmondhatjuk, hogy a részvénypiacnak sikerült megállítani az esést a pénteki zuhanást követően. Ugyanakkor a nagy tőkealapok lezárhatják a long pozícióikat az éves csúcsok közelében, ami újabb eladási hullámot fog eredményezni.
*The market analysis posted here is meant to increase your awareness, but not to give instructions to make a trade.
InstaSpot analytical reviews will make you fully aware of market trends! Being an InstaSpot client, you are provided with a large number of free services for efficient trading.