A Borussia az egyik legtöbb címet elnyert német focicsapat, amely már többször bebizonyította rajongóinak: a versenyszellem és jó vezetés egyértelműen sikerhez vezet. Kereskedjen úgy, ahogy a profik játszák a játékot: magabiztosan és aktívan. Legyen Önnél a labda, lépjen be a legjobbak közé az InstaSpot-szel!
Csapatunkban több mint 7 millió kereskedő van!
Minden nap azért dolgozunk együtt, hogy a kereskedést továbbfejlesszük. Jó eredményeket érünk el, de sosem elégszünk meg.
A világszerte többmilliónyi kereskedő elismerése a legnagyobb jutalom, amit elképzelhetünk. Önök mellettünk voksoltak, mi pedig mindent megteszünk, hogy továbbra is kiérdemeljük bizalmukat!
Együtt remek csapat vagyunk!
InstaSpot. Büszkén dolgozunk Önöknek!
A fő amerikai tőzsdeindexek a csúcsokon kereskednek. Ugyanakkor nyilvánvaló jelek utalnak egy korrekció közeledtére.
A múlt hét végén erősen csökkenő irányt vettek az amerikai részvényindexek és leestek a csúcsokról. Körülbelül 1,5%-ot csökkentek. Annak ellenére, hogy az USA gazdasága most erős, a befektetők már egy ideje számítanak a részvénypiaci korrekcióra. Úgy tűnik, hogy a kereskedők már beleszámolták az árba a kedvező jelentéseket, így semmi nem indokol egy jelentősebb emelkedést. A hálaadás miatti hosszú hétvége nagyobb eladási hullámot eredményezhet.
A fő amerikai részvényindexek heti eredményei:
A Dow 36 150 és 35 600 között kereskedett. 550 pontot, azaz 1,5%-ot esett.
A NASDAQ kompozit 15 970 és 15 850 között kereskedett. Az index 120 pontot, azaz 0,8%-ot csökkent.
Az S&P 500 4700 és 4684 között mozgott. A csökkenése 16 pont, vagyis 0,4% volt.
Kilátások:
A Dow valószínűleg a 35 300 és 35 800 közötti tartományban fog kereskedni.
A NASDAQ kompozit a 15 600 és 16 000 közötti területen maradhat.
Az S&P 500 várhatóan 4600 és 4700 között fog mozogni.
Konklúzió:
Most már biztosak benne az elemzők, hogy a Fed meg fogja emelni a kamatlábakat az infláció növekedésének megfékezése érdekében. Lelassulhat az USA gazdasága is, ami korrekciót fog eredményezni a részvénypiacon. Csak idő kérdése, hogy mikor kerül sor erre. Még azt nem tudjuk, hogy milyen magasra jutnak fel a részvényindexek az esés előtt. Ráadásul az USA részvénypiaca már most túlhevült, így a piac erőteljes esése kedvezőtlen hatással lehet az amerikai gazdaságra is.
*The market analysis posted here is meant to increase your awareness, but not to give instructions to make a trade.
InstaSpot analytical reviews will make you fully aware of market trends! Being an InstaSpot client, you are provided with a large number of free services for efficient trading.